Bicikliverseny Kincsesbányán

Címkék: verseny beszámoló

2010.07.05. 15:30

Időpont: 2010. 06. 27.

Résztvevők: Barkóczi István Dániel, Borenich Gábor

A Székesfehérvárhoz közeli Kincsesbányán idén a Szenior OB mellett a Szingó SE megrendezte a 18 éven aluliak számára a Vital Club Kupát, kiegészítésképpen pedig a hobbistákat egy rövid távú futam várta. Csapatunkból Borenich Gábor indult el a Senior 1-es versenyzők futamában, Barkóczi István pedig a Vital Club Kupában.

A kiírt rajtidőpontok betartását a szervezőknek nem sikerült megoldani, köszönhetően megnyúlt nevezési időnek. A nevezés körüli kavarodás az azt intézők alacsony száma melletti versenyen indulni vágyók sokasága miatt jöhetett létre. Persze egy-két extra számítógép is gyorsíthatta volna a nevezési asztal előtt kígyózó sort.

A verseny minden korosztály számára gúttamási körökből állt, 165 méteres szintkülönbséggel körönként. Gábornak ebből ötöt, Istinek hármat kellett teljesítenie. A kör elején egy hosszú emelkedő állt lesben az oda érkező mezőnyök szétszaggatására, majd Gúttamásitól egy poros lejtőn kellett végigszáguldanunk. A kör második felében sík, helyenként lankás úton kellett végigmennünk a célkapuig, amely előtt 300-400 méterrel kezdődött az emelkedő. A rajtokra tehát kicsit várni kellett, bár mindössze fél órával csúszott a program. Az Intersport kupa után rajtolt el Gáborral a senior 1-esek mezőnye, ahol összesen 35-en vágtak neki a 88 kilométernek. Gábor a harmadik körig az élbollyal haladt, majd a negyedik kör elején-az emelkedőn- az kettészakadt, és ő a második felébe szorult. A negyedik és ötödik körökben szerzett egy kis hátrányt a győztessel szemben, de eredménye így is szép, a 21. helyen ért célba a profi biciklisták mezőnyében.

Isti egy alacsony létszámú mezőnyben rajtolt el, ahol a három kör alatt rendszerint csak hárman-négyen voltak hajlandóak előre állni, de a "kapuzókat" a második és harmadik kör elején, két részletben sikerült leszakítania Istinek. Isti végül hajrában megnyerte a versenyét.

Köridők:

 Név Kör1 Kör2 Kör3 Kör4 Kör5
 Borenich Gábor 0:28:32.7 0:28:40.7 0:29:50.5 0:31:55.3 0:34:02.7
 Barkóczi István 0:29:25.8 0:28:43.1 0:28:20.5 - -

 

A bejegyzés trackback címe:

https://budafoktriatlon.blog.hu/api/trackback/id/tr842130893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása